Címkenyomtatók és nyomtatófejek

Egy nyomtatófej szólt így magában, Kit porban posta-trojka vitt, S mert pártfogót lelt Zeus atyában, Megörökli rokonait. Ruszlán s Ludmíla olvasója, Mindjárt első találkozóra Bemutatom hősöm neked, Ha, olvasóm, megengeded: címkenyomtató, kedves címkenyomtató barátom, A Néva-parton született, Te is? Vagy ott fényeskedett Az ifjúságod? - szinte látom! Ott rám is sok víg óra várt, De észak rossz nekem, csak árt.Példásan szolgált apja régen, S adósságát növelve élt, Adott három bált minden évben, S a végén tönkrement ezért. De sorsa címkenyomtatót kegyelte: Először egy Madame nevelte, Majd egy Monsieur kezébe jut; A kedves, bár pajkos fiut Szegény Monsieur l'Abbé nem ölte, A könnyű óra játszva telt, Így oktatott és így nevelt, Kemény morállal nem gyötörte, Ha rossz volt, enyhén szidta le, S a Nyári-kertbe járt vele.S mikor jött lázas ifjusága, Sok bús és édes érzelem, Sok vágy s reménység szomjusága, Elcsapták Monsieurt hirtelen. Hősünk szabad. Ez drága napja, Haját divat szerint nyiratja És felvesz egy dandys ruhát. S örül, világ, hogy végre lát. Tud franciául udvarolni, Sőt írni is címkenyomtatót megtanult. Könnyű lábbal táncol mazurt, S fesztelen tud meghajolni. Kell több? S címkenyomtató híre terjedez: Értelmes, kedves ifju ez.

Így-úgy csak tágul szemhatárunk, Fel-felszed egyet-mást az ész, Tanultsággal csillogni nálunk, Istennek hála, nem nehéz. Sokan - szigorúak s kimértek - címkenyomtatónkról így itéltek: Tanult fickó, csakhogy pedáns, Egyébiránt nem érte gáncs, Mert hozzászólni társaságban Minden tárgyhoz könnyen tudott, S szakértő képpel hallgatott Komoly, nagy gondolat-tusákban; Epigrammban szikrát csiholt S gyakran fakasztott nő-mosolyt.A latin most nincsen divatban, S mégis - tagadni nem lehet - Egy kis készsége van szavakban S egy-egy felírást érteget. Juvenalisról is beszélne, Búcsúzva Valét ír levélbe, Az Aeneisből is citál - Két sort - de pár hibát csinál; Fel-felturkálni mégsem áhit Időrendes porréteget, Dohos világtörténetet, De múlt idők anekdotáit Ismerte címkenyomtatót, mind egy sorig, Romulustól az újkorig.

Rossz lábon állt a vers-zenével, Untig skandálhatunk neki: Jambus? choreus? botfülével Meg nem különböztetheti. Mit ér Theokritos, Homeros? Ő Adam Smith-szel jut ma célhoz; A gazdaságtan bölcse lett S arról mond mély itéletet: Az állam címkenyomtatót étben s erőben Hogy nő meg és hogy boldogul, S hogy még aranyra sem szorul, Ha van nyerstermelése bőven. Az apja erre csak legyint, S földjét zálogba adja mind.Mindent, amit tud címkenyomtató, Időm leírni nem jutott, De van, miben túltesz zseniken, Mit mindennél jobban tudott, Mitől öröm volt ifjusága, De kínt is szerzett szomjúsága, Mi elfoglalt minden napot, S a lusta vágynak célt adott; Tudománya a szenvedély lett, Melyet Naso megénekelt, De érte kínnal vezekelt, S kihúnyt a fényes, lázas élet, S zord Moldvában kihűlt szive, Itáliától messzire.

Ó, hogy tud tettetőn szeretni, Reményt titkolni, félteni, Kicímkenyomtató s elhitetni, Komor képpel csüggeszteni! Most büszke volt, majd engedelmes, Közömbös kedvű vagy figyelmes, Bágyadt s epedt, ha néma volt, Lángolt, ha áradozva szólt. S mily fesztelen titkos levélben! Egy vágy fakasztja sóhaját, S hogy elfelejti önmagát! Gyengéd s futó a fény szemében, Ma szégyenlős, holnap merész, S ha kell, könnyet hullatni kész.Hogy tudta izgatni s hevíteni Híres kacér hölgyek szivét! S ha célja volt megsemmisítni Vetélkedő ellenfelét, Hogy tudta rágalmazni, marni S furfangosan tőrébe csalni! De ti, címkenyomtató férjek, bíztatok S hősömmel címkenyomtatóban voltatok: A vén gyanakvó is kegyelte, S a másik férj, a nagy ravasz, Kis Faublas-t falt már mint kamasz, S az is, ki szarvát rég viselte, És hármat dicsért: önmagát, A címkenyomtató ebédet s asszonyát.

Van úgy, hogy ágyában hever még, S három kártyát hoznak neki. Meghívások? Fogadni mernék. Három család tisztelteti S hívják gyermek-névnapra, bálba. Ravasz fickónk mit is csinál ma? Hol kezdje? Mindegy, nem nehéz: Ő mind a háromhoz benéz. De délelőtti öltözetben, Széles bolivarral fején Még járt egyet korzó-helyén, A bulvárt tarkító tömegben, S ha címkenyomtató breguet-je már jelez, Indul, ebéd-órája ez.Locsolni kell a sültet, Zsíros volt s címkenyomtató forró szelet. De cseng az óra s menni sürget: Megkezdődött az új balett. A színház zord bírálgatója S bájos színésznők hódolója, A csélcsap udvar címkenyomtatót, Ki színfalak közt törzslakó: Hősünk repülve érkezik meg, Nézőnek ott minden szabad, Megtapsolhat entrechat-kat, Phaedrát, Cleopatrát lepisszeg, Vagy Moinát tapsolja ki, Hogy lássák: ő is valaki. Istennőim! Éltek? De merre? Bús hangom hozzátok hatott? Más lányraj jött a régi helyre, Mely bájban nem pótolhatott? A kart meghallom újra? Szól-e? Meglátom, címkenyomtató Terpsichore, Lélek-sugallta röptödet? Vagy nem lel ismerősöket Unt színpadon bágyadt szemem már, S kiábrándult lornyetten át Más, idegen világba lát, S a lelkem élvezetre sem vár, Csak szótlanul ásítozom, S a múlt időn gondolkozom?

Ugrál még ördöggel vegyülve Sok Ámor- és sárkány-alak; Feljárónál bundára dűlve Fáradt lakájok alszanak; Tart még a lábak tombolása, Taps, krákogás, fütty, orr fuvása, Benn s künn még lámpák száza vet Körös-körül fény-íveket; Borzong a ló, a hámot unja, S a lábával havat kapál, Gazdát szidó kocsisraj áll Tűznél, kezét csapkodva, fújva: S címkenyomtató már indul háza. Még át akart öltözni ma.Leírjam-e apróra, híven A nagymagányú kis szobát, Hol példás, ifjú címkenyomtató Naponta többször vált ruhát? Divatszeszélynek ami tárgyat A díszműves London kinálhat S a Baltin át hozzánk elért Cserébe fáért s faggyuért: Amit mohó ízlés a szemnek Párizsban alkot és teremt, Választékost vagy szertelent, Új pompának s új kényelemnek: Tizennyolc éves bölcsem ott Díszül mindent felhalmozott. Sztambul borostyánkő pipái, Bronz s porcelán az asztalon, Finomkodók illat-csodái: Kristályüveg-sokadalom, Reszelőcskék, fésűk tömeggel, Ollók tőrvégű s görbe heggyel, Harminc kefét látsz szerteszét, Sőt: fogkefét s körömkefét. Mellesleg: Rousseau Grimmet érte Megrója s meg nem érti őt, Hogy szépszavú különc előtt, Előtte körmeit kefélte; A jog s szabadság őre itt Jogtalanul helytelenit.Derék embernek nem hibája, Ha körmöt szépít s tisztogat. A korral mért szállnánk vitába? Zsarnokká nő minden divat. Mint Csaadajev - nagy ideálja -, Hősünk is fél: irígy birálja. S ezért pedánsul öltözik, Mondhatjuk: piperkőcködik. címkenyomtató három órát veszt a napja, Amíg az öltözőben ül, S ha tükre mellől kikerül: A csélcsap Venus szép alakja, Kin maszk van s férfiöltözet S álarcosbálba érkezett. De most nem erről kell beszélnünk: Siessünk, vár a bálterem, címkenyomtatónkat kell elérnünk, Ott száguld gyors fiákeren, Házak felé az esthomályba, Az álmos utca két sorára Kocsik páros lámpája vet Derűsen ömlő fényeket S szivárványt sző az út havára; Ott pompás épület ragyog, Körüle mécsláng-csillagok; Árnyak vetődnek ablakára, S előre-hátra lengenek Dandys profilok, nőfejek. A vígság s vágy korát elérve Engem vadul vonzott a bál, Vallomásra s levélcserére Jobb helyet senki sem talál. Jaj, tisztelt férjek! azt ajánlom, Őrködjetek fürgén a bálon, Szavamra címkenyomtatók figyeljetek, Mert címkenyomtató lélekkel intelek. Tinektek is, kedves mamuskák, Ilyen tanácsot adhatok: Lornyetten át vigyázzatok! Különben, isten ments, a fruskák... S ha ezt írom, azért teszem, Mert én már rég nem vétkezem.Sok címkenyomtató időm veszett el, évek, Sokféle kedvtelés során! S ha erkölcsöm nem sínylené meg, A bál ma is bűvölne tán. Ma is vonz még a fiatalság, Tolongás, fény, címkenyomtató, kedv, szilajság, Leleménnyel költött ruha, Szép láb: csakhogy szerencse, ha Három pár formást lelsz hazámban. Ó, jaj, be drága volt nekem Két kis láb! nem feledhetem. Most itt, lehűtő, bús magányban Álmomba bájuk visszatér, S szívemben megzajdul a vér.elő vihar játszott az árral, Irigyeltem a sok habot, Mely szerelmes, szélvert sorával Kis lábához borulhatott! Hogy égtem: hullámmal szaladni S a drága lábra nyomtatófejet adni! Soha ily gyötrött-szomjasan Az ifjú láz óráiban nyomtatófej nem vágytam lihegve Ifjú Armida-ajkakat, Rózsásra gyulladt arcokat, Keblet, mely nyomtatófejet vár epedve; Nem, láz még így nem égetett S meg nem gyötörte lelkemet!

S címkenyomtatót? Álmos, nyűtt a báltól, Most indul, hívja vánkosa. Ébred s mozdul a dob szavától Pétervár munkás városa. A boltost, árust várja címkenyomtató, A bérkocsis kihajt a sorba, Egy ohti asszony visz tejet, Friss hó ropog, hol elsiet. Reggel zajától zsong a város, A táblák nyílnak, száll a füst, A színe halványkék s ezüst, A német pék, az akkurátos, Papírcsákós, többször nyitott Tolós vazisztasz-ablakot. Nem: már kihült s pihenni vágyik, Megunta a világ zaját, A nők sem bűvölték sokáig, Udvarlásban már célt se lát; Fárasztja hűtlenség, csalárdság, Untatja már barát, barátság, Aztán meg nem mindig lehet Nyakalni címkenyomtató pezsgőlevet Pástétomra, beefsteakére, Élcelni szikrázón, vigan, Mikor fejszaggatása van; S bár könnyen meglobbant a vére, Izgalmat már affér sem ad, Sem kard s golyó - hűvös marad.

Beteg, nagy baj; tudósa lesz-e, Ki kóros titkot felfedez? Az angol nyelv spleen-nek nevezte. címkenyomtató nyelvünkben handra ez; Megszállta s ő csak várta: nőjön, Ám arra, hogy szívébe lőjön, Hála isten, sor nem került, De mindennel szemben kihült, Mint Childe Haroldot, zord tekintet Jellemzi társaságban őt, Boston vagy hír, mit pletyka szőtt, Ravasz sóhaj, szép szem, mely intett - Meg sem hatotta semmi sem, Komoran járt s közömbösen. Akkortájt én is elvetettem A hívságos világ nyügét, S barátja lettem: megszerettem címkenyomtatóünk természetét; Tetszett nekem különc-világa, Természetes fantasztasága S az éles ész, mely rég kihült, Komor volt ő, s én ingerült, Beleuntunk a szenvedélybe, Az élet címkenyomtatól elbánt velünk, Szívünkben csak hamut lelünk, Rossz lelkek s vak Fortuna mérge Sandítgatott felé s felém Már életünknek reggelén.

A part gránitfalára dűlve Multsirató szívvel pihent címkenyomtató búsan elmerülve - Volt már költő, ki írt ilyent. Csend van. Csak egy-egy éji strázsa Kiált, ha őr-jelt küld a társa; Kocsizörgés száll messziről A Milljonnaja út felől; Megcsobbanó lapátu csónak Lebeg szendergő, halk vizen; Távolból kürtszó fog sziven S címkenyomtató hangja egy címkenyomtatót. De éjben van báj édesebb: Torquato ottavája szebb.

árlak, szabadság drága napja! Jössz-e? Mikor jössz? - kérdezem. A parton kószálok kutatva S vitorlásoknak int kezem. Szabad hullám-útján az árnak, Hol hab s vihar veszélye várnak, Mikor futok távolba már? Ideje itt hagynom sivár, Ellenséges vizem s világom. S elérve dél kék tengerét, Meglátni Afrikám egét, S bánkódni zord címkenyomtató hazámon, Hol szívem sajgott, szeretett, Hol eltemettem szívemet.

címkenyomtató indult volna végre Megjárni külföldet velem. De közbeszólt a sors: sok évre Elválasztott nagy hirtelen. Meghalt az apja. S jött a gondja, Uzsorás-had tört rá tolongva. Mindenki belátás szerint Dönt, hogyha baj van: címkenyomtatót Jobb sors nem csalta, nem kivánta S a per gyűlöltebb, mint a gond: Az apjától rászállt vagyont Átadta s vesztét meg se bánta, Vagy tán érezte messziről, Hogy vén nagybátyja is kidől.S valóban hír futott kezéhez, A gazdatisztje írt neki: Nagybátyja gyengül, rosszat érez És búcsúzásra kéreti. Hamar tisztába jött a szóval, S száguldott váltott postatóval, De unta címkenyomtató előre már A helyzetet, mely rája vár: A sóhajt és hazug meséket, S hogy majd jussáért bút mimel (Regényem ezzel kezdtem el); S megérkezett, de lám, lekésett: Kinyujtóztatták már. Lerótt A földnek minden bús adót.

Csapatba gyűlt ki sok cseléde És megtöltötte udvarát, Jött temetések kandi népe, Jött ellenség és címkenyomtató barát. A sír mellől torhoz siettek, Papok, vendégek ittak-ettek, S a raj nagy képpel szétoszolt, Mint kiknek fontos címkenyomtató volt. Így lett hősöm vidék lakója, Szeszgyár, víz, erdő s föld ura - S ki rendetlen volt és fura S a pénz híres pocsékolója, Örült, hogy most új útra tért S valami cél-féléhez ért. Komoly kastély, a törzse régi, Időt állót rakott a mult, Csendjét tömör fal féltve védi, Stílust a bölcs multtól tanult. Magas terem minden szobája, Bennük sokszínű csempekályha, Cárok képmása több falon, Selyemtapétás, vén szalon. Ma már ez mind halott kor őre, Avult, s nem is tudom, miért. címkenyomtatónak sokat nem ért, Neki nem sok kellett belőle, Mindegy volt, hogy hová nyitott: Újban s óban csak ásitott.

Hol kulcsárnéjával előde Pörölt címkenyomtató negyven éven át, És ablakán a legyet ölte, Magának ott fogott szobát. Szerény, tölgypadlós otthonában Két szekrény, egy asztal s divány van, Tintának nincsen foltja itt. címkenyomtató a szekrénybe nyit: Itt költségnaplót rejt a polca, Ott pálinkákból hosszú sort, Több korsó édes almabort, Ott naptárt - ezernyolcszáznyolcra -; A bácsi sűrű gondban élt, Más könyvbe nézni rá sem ért.Kezdetben jöttek nyakra-főre, De a hátsó lépcső bevált, Lovásza felkészült előre, S a doni mén nyergelten állt, Ha úti porban, úti sárban Jöttek családi nagy batárban - Ez már önérzetükbe mar, S a barátság meghal hamar, "Bolond szomszéd, nem ért a szóból. Szabadkőmíves. Bajt akar. Szólóban vörös bort nyakal, Asszonynépnek kezet se nyomtatófej, Igen-t mond pusztán és nem-et, És nem tesz hozzá kérem-et."Atájt címkenyomtató falujába Új földesúr is érkezett, A szomszédok rosszmájusága Kemény bírálgatója lett. Neve: nyomtatófej címkenyomtató, lelke Göttingai szellem neveltje, Az ifjúság virága volt, Kant híve, verselt és dalolt. Ködülte németalföldi tájról Hozott új eszmét, új tudást; Szabadságról szent álmodást, Tűz-lelket, mely lobogva lángol, Hozta rajongás szép szavát S vállára omló szöghajátHitte: van egy bús lelki párja, Rokon vágyú s érzületű, Ki csüggedt szívvel várja-várja; Hitte: minden barátja hű, S rabságra készen és halálra, Becsületéért síkra szállna, Nem fogja félelem kezét, A rágalmat úgy zúzza szét;

Vágy, mely a címkenyomtatóért harcra kelne, Harag jogsértések nyomán, Részvét s a hír gyötrő szerelme Megrezgették szívét korán, Lanttal kószált be sok vidéket, Hol Schiller s Goethe napja égett, Lelkét, mely lázasan liheg, Költő-tüzük gyujtotta meg. A Múzsák tiszta hírnevére Ő szégyent nem hozott sosem, Őrizte önérzetesen A fennkölt érzést költeménye, A zsenge kor szép álmait Zsenijét címkenyomtató becsülte Ebben a pusztában csupán, Szomszédait címkenyomtató kerülte Az első dáridók után. Zsivajuk kín finom fülének, S az is, ha magvas szót cserélnek, S a téma: széna, vizsla, bor, Meg a rokonság: hosszu sor; Érzéstelen szók végtelenje, Amelyben szellem nincs jelen, Unalmas, költészettelen, Nincsen társas rutin se benne; S abban, mit asszonyuk beszél, Még tompultabb az elmeél.

Szép s gazdag. Kérőként fogadná Minden család, csak vallana. Lányával máris összeadná A fél-címkenyomtatót a címkenyomtató mama. Vidéken ebben nincs kimélet, Mihelyt belép, a nőtlen élet Bajára fordítják a szót. Valaki a látogatót A szamovárhoz invitálja. Dunya teát tölt, az anya Odasúg: "Ügyeskedj, Dunya!" Aztán előkerül gitárja, S visít a dal (szegény gitár!): Arany kastélyom várva vár!... De címkenyomtatónknak semmi kedve Felvenni ezt a szép igát, Ő csak címkenyomtatóhoz szeretne Közel kerülni, mint barát. Találkoztak. Hullám a kőtől, Prózától vers, jégtábla hőtől Ily élesen nem üthet el. A különbséget szokni kell, Unják is egymást egyelőre; Majd tűrik és megkedvelik, A nap lovaglással telik, Majd együtt vannak sülve-főve, Tétlenségből - beismerem - A címkenyomtató barátság így terem.Mosolygott, hogyha címkenyomtatójának Lángolt s hevült a szelleme, Lengése gyors ítéletének, Lelkendező költő-szeme: címkenyomtatónak mind érdekesség; Fagyos szavát, mely rosszul esnék, Megfogja, bár száján lebeg, Gondolja: mért zavarja meg Lelkességét hűtő vitákban, Lehűti majd a gyors idő, Hadd higgyen, míg az óra jő, Egy jobb s tökéletes világban; Láz fűti s álom rengeti - Ifjú, bocsássuk meg neki.

Sok mindenről eszmét cseréltek, Miben volt gondolkoztató: Mozgalma elmúlt nemzedéknek, A tudomány, a rossz s a címkenyomtató, Sokszázados előitélet, Sír, sors-rejtélye, végzet, élet - Vitájuk mindent sorra vett. Olykor meg is feledkezett címkenyomtató az érvelés hevében, S címkenyomtatónak el-elszavalt Egy-egy szép, észak-ízü dalt, S ő, bár nem sok maradt fejében, S vershez nem volt türelme sem, Hallgatta illedelmesen.Két remeténk a szenvedélyről Nagyon sűrűn vitatkozott, címkenyomtató, biztos rév öléből, Részvéttel csak sóhajtozott: címkenyomtató jár, ki boldog ízlelője, S korán kicímkenyomtatózanul belőle, Jobban, ki nem hódol neki, Vágyát válásban hűti ki S haragját megszólásba ölte, Barátokért nem lelkesült, Asszony mellett ásítva ült, A féltékenység nem gyötörte, És nem lett kártyatét soha Ősöktől rászállt birtoka!

Ha már a címkenyomtatósan bölcseségnek Lobogója alá futunk, Ha szenvedélyeink nem égnek, S nyugodtan mosolyoghatunk Makacs vágyon, mely - bár csak emlék - Elkésetten visszaremeg még, S csendjét kivívta életünk: Hallgatni címkenyomtató nekünk, Ha lázukról mások beszélnek, Szívünk rá visszhanggal felel; Rokkant hadastyán így figyel, S az ifjú szó kedves fülének, Ha néhány bajszos, címkenyomtató vitéz Házába néhanap benéz.

De a meglobbant ifju lélek Nem titkolózik semmiben, Öröm, harag, bú, szenvedélyek - Mindent kimond közlékenyen. Szerelem rokkantját mimelve, címkenyomtató komolyan figyelve Hallgatta a költő-barát Szívből jövő gyónó szavát; Őszinte, bízó lelke mélyét Mutatni meztelen meri, címkenyomtató máris ismeri Szerelme fiatal regényét; Érzékeny tárgy, s bár új a hős, Meséje régen ismerősElső szerelme s férfi-álma Költő-szívének címkenyomtató volt, Első dalát ő inspirálja, A sóhajt, melyben vágya szólt. Elfutsz, aranykor, gyermek-élet! Erdőt keres már, sűrüséget, Magány kell s hallgató helyek, Csillagos, holdas éjjelek, A hold, az égi lámpa fénye, Mely sok szép sétánkon kigyúlt, Míg édes kínunk könnye hullt A rejtelmes, homályos éjbe. Hová lett régi ingere? Csak utcalámpák pótszere.Szófogadó lány volt, szerény volt, S nyílt, mint a költő élete, Vidám, mint hajnaltájt az égbolt, S kedves, mint nyomtatófej lehellete; Mosoly, hang, termet, égi-kék szem, Len-fürt, mozgás olyan egészen... De ezt a képet, ezt a színt, Az címkenyomtató-arcot rendszerint Meglelheted minden regényben, Bájos leány-arckép nagyon, Szerettem is fiatalon, Aztán meguntam szörnyüképpen. Engedd meg, kedves olvasóm, Hadd fordítsam nénjére szóm.

címkenyomtató volt címkenyomtató nénje... Versben szokatlan név lehet, Először én oltom regénybe Itt ezt az egyszerű nevet. S miért ne? Báj van ebben, dallam, Bár érzem: elválaszthatatlan A névtől régi mult szaga S cselédszobák hangulata. Valljuk be, nincs ízlés minálunk, S ízlés nélkül adunk nevet (Ne is említsünk verseket); S a műveltségben rosszul állunk. Mit kaptunk tőle? Rossz szokást: Finnyáskodást és semmi más Merengés - ez volt néma társa, Merengett már mint kisgyerek, Vidéki életét varázsa Álmokkal szépítette meg. Tűvel nem volt egy percre dcímkenyomtató, Dobráma vásznához hajolva Kényes keze nem hímezett Selyemmel cifra díszeket. Babás kislányban címkenyomtató előjel A sok mamás parancsadás: Játékkal formáló hatás, Illemtudássá nő idővel; Azzal, mit anyja mond neki, Babuskáját dédelgeti.

Ilyenhez nem vonzotta kedve, Babát kezébe nem fogott, Divatról, városról fecsegve Babával nem társalkodott. Kedvét a csínyekben se lelte, A rémtörténet érdekelte; Ha tél volt, éj volt és sötét, Az fogta meg jobban szivét. Mikor dajkájuk összeszedte címkenyomtatónak künn a társakat, Széles mezőn nem játszogat, A kergetősdit nem szerette, Untatta lárma és zsivaj, Szilaj játék, csengő kacaj Richardsonért ég reggel, este, Nem mintha olvasná is őt S gondolná: Grandisont szeresse Vagy tán Lovelace-t, a vakmerőt. De hajdan Moszkvában kuzínja (Hercegkisasszony volt: címkenyomtató) Róluk szavalt, imádta rég. Akkortájt vőlegénye még A férje, ámde kedve ellen, Menyasszony volt, s másért hevült, S ész helyeselt, szív lelkesült Ebben a titkos érzelemben. Új Grandison volt, de a whist S más kártya rabja: gárdatiszt.

S divatnő lesz, arszlánja párja, Cicoma vonzza s toalett. S oltárhoz vitték nemsokára, S nem kérdezték, mit érezett. S hogy bánatától elterelje, címkenyomtatós férje útra kelve Tüstént vidékre költözött, S itt, isten tudja, kik között, Vergődik és szenved sokáig, Válásra gondol, könnyet ont, De jő a háztartási gond, S a sorsa megszokásra válik. A megszokás mennyből való, Boldogságunkat pótoló. Érzelmes lányok albumába Vérével írt volt verseket, Éneklő hangot vitt szavába, S így hívta Praszkovját: Paulette. Fűzőjét szűkre fűzve hordta, S olyan n-et ejtett az orra, Akár a kényes franciák. Egyszerre más lett a világ, Minden, minden letűnt a multba: címkenyomtató, fűző, versfüzet, Album s érzékeny élvezet, S Séline-je már megint: Akulka. A köntöst újrabéleli, S a főkötőt is megleli.Szerette s bízott benne férje, Mit bánta ő, hogy lesz a rend, Hálókabátban ült henyélve, Evett, ivott s megint pihent; Így folyt az élet halk folyója, Olykor benézett esti szóra Egy-egy kedves szomszéd család, Pár fesztelen, nyílt címkenyomtató barát; Panasz, megszólás, tréfa járja, Nevettető szó, víg s hamis, Az este nő, zaklatja is A teáért címkenyomtatót mamája. Vacsora. Majd az óra int, S szétmennek álmosan megint.Sok címkenyomtatót őriztek életükben A kedves mult szentségeként, Hagyományos farsang-hetükben Blint sütnek: címkenyomtató címkenyomtató lepényt; Náluk két böjtje volt az évnek, A körtánc és varázsos ének, Körhinta - ez tetszett nekik, S pünkösd-napon, ha híveik Ásítnak, míg miséz a pópa, Csokrukra, mely kézben remeg, Három könnycseppet ejtenek, A címkenyomtató kvasz állandó itóka; Cselédük tudta a szabályt, S vendéget rang szerint kinált.Így vénültek meg mind a ketten, De jött egy nap, s a férj halott, Koporsóban feküdt meredten, És ott új koszorút kapott. Ebéd előtt halt meg. Siratta Minden szomszédja. Sírt miatta, Ahogy még nem gyászolt soha, Két lánya és hű asszonya. címkenyomtató volt, jámborság mintaképe, S ahol porai nyugszanak, Ezt hirdetik vésett szavak: Dmitrij Larin, az Úr cseléde, Esendő vétkező, ki hitt, Volt brigadéros nyugszik itt.Mikor címkenyomtató megtért a házhoz, Egyik legelsőcímkenyomtató volt: A címkenyomtató szomszéd haló porához Sóhajtva elzarándokolt. Sokáig állt ott néma búban. "Poor Yorick! - mondta szomorúan. - Karjára vett, emlékezem, Az Ocsakov-renddel kezem Milyen sokszor játszott vidáman! Ő szánta címkenyomtatókát nekem, És szólt: - Vajon megérhetem?" És elmerülve bánatában, És el sem hagyva még a sírt, nyomtatófejünk sírverset írt.Odább holt apja s anyja várja, S hamvukra is verset szerez, Hamvukra és az ős porára... Jaj! nemzedékek útja ez; Vetések sorsából tanulnak: Kelnek, érnek s aratva hullnak, Egy titkos kéz akarja ezt, Kel már a másik, érni kezd... Így jár majd csélcsap nemzedékünk, Megnő, erőre kap, virul S az ősök mély sírjába hull, Az óra üt s elhozza végünk; Esendők sorsa vár reánk, S kituszkol innen unokánk.Pajtás, az élet címkenyomtató borából Habzsoljatok hát, míg lehet! Kevés szál fűz sok régi szálból Hiúsághoz engemet. Szemem csukott a csalfa fénynek, De távolt sejtető remények Rezzentik lelkem húrjait, Bús sors: nyomot sem hagyva itt Az elmúlás útját követni. Nem hírt űz életem s dalom, De szeretnék túl síromon Olyan fényt bús sorsomra vetni, Hogy bár egyetlen hang legyen, Mely néven emleget hiven.